Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Nemzetközi Tapasztalatcsere

Nemzetközi tapasztalatcsere az engedélyezési eljárások vonatkozásában

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Integrációs Alap 2012. évi allokációjának támogatásával megvalósuló „Nemzetközi tapasztalatcsere az engedélyezési eljárások vonatkozásában” című projektje keretében kétnapos konferenciát szervezett Budapesten külföldi szakemberek bevonásával.

 

A konferencián összesen 43 fő szakértő munkatárs vett részt 12 tagállam (Németország, Észtország, Belgium, Hollandia, lengyelország, Finnország, Litvánia, Írország, Szlovákia, Horvátország, Ciprus, valamint Magyarország) migrációval foglalkozó hivatala részéről.

 

A konferencia közvetlen célja a tagállamok idegenrendészeti hatóságainak e területen kialakított legjobb gyakorlatainak megismerése által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásához és három hónapot meghaladó magyarországi tartózkodásához kapcsolódó engedélyügyi eljárások fejlesztése volt.

 

A rendezvény keretében az engedélyezési eljárásokban érintett szakértők megismerhették más tagállamok gyakorlatát, valamint az uniós irányelvek végrehajtása során jelentkező problémák megoldási alternatíváit.

 

A konferencia során többek között megvitatásra kerültek az EGT állampolgárok harmadik országbeli családtagjai által történő, valamint a három hónapot meg nem haladó beutazás és tartózkodás szabályozása és az elbírálással, illetőleg vízumeljárással kapcsolatos tapasztalatok. A résztvevők körbejárták a keresőtevékenység és tanulmányok folytatása célú tartózkodási engedély, a befektetési célú beutazás és tartózkodás, illetőleg a három hónapot meg nem haladó tartózkodás szabályozását és tagállami gyakorlatait.

 

A konferencia egyértelmű üzeneteként fogalmazódott meg a résztvevő tagállamok számára, hogy a tagállami hatóságok az engedélyügyi eljárások terén hasonló problémákkal küzdenek, így a tagállamoknak közösen kell/kellene törekedniük arra is, hogy a jogalkalmazás során felmerülő problémákra megoldások születhessenek. A gyakorlatok összehasonlítása során kialakult beszélgetések eredményeként megfogalmazásra kerültek az engedélyezési eljárás gyakorlati fejlesztésére, javítására, hatékonyságának növelésére vonatkozó javaslatok is.

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

 

 

ORSZÁGOS IDEGENRENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG

OK