Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Mongol delegáció látogatása

 

2016. május 23-án Magyarországra látogatott Dondiv Bold úr, a mongol Bevándorlási Hivatal főigazgatója. Látogatásának célja a két Hivatal között 2013. október 16. napján megújított Együttműködési Megállapodás bővítése volt annak érdekében, hogy tovább erősödjön a terrorizmus elleni hatékony nemzetközi együttműködés. A találkozón Mongólia Magyarországi Nagykövetségének részéről Batbayar Bolor, ideiglenes ügyvivő asszony és Ravdan Khanddorj., a Nagykövet titkára is részt vett. A delegáció részére a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai tartottak szemléltető előadást, aminek során bemutattak egy Renault Master típusú kényszerszállító járművet és a magyar hatóság által használt kényszer eszközöket. Ezt követően okmánybiztonsági előadás megtartására került sor.

160523 honlapra - kicsi

Fotó: BÁH

2016. május 24. napján a mongol delegáció látogatást tett Kiskunhalason a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban, ahol dr. Mátó Róbert igazgató úr mutatta be az intézményt. A találkozó során előadást tartott Pelei Tímea, az Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Menekültügyi Osztályának vezetője a menekültügyi őrizet jogintézményének hátteréről. A délután folyamán a delegáció látogatást tett Röszke Autópálya Határátkelőhelyen, ahol Dr. Nagy Balázs r.alezredes úr adott tájékoztatást a háromlépcsős ellenőrzési rendszerről. A küldöttség ezt követően megtekintette a stabil hőkamerás rendszer működését. Végül Dr. Seres József, Dél-alföldi Regionális Igazgatóság vezetője a Röszkei tranzit zónát mutatta be mongol partnereinknek.

 

BÁH, 2016. május 25.

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

 

 

ORSZÁGOS IDEGENRENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG

OK