Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Munkavállalás célú tartózkodási engedély

JOGOSULTAK KÖRE

Munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek a tartózkodási célja:

·        a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát végezzen;

·        gazdasági társaság, szövetkezet vagy egyéb - jövedelemszerzési céllal létrejött - jogi személy tulajdonosaként, vezető tisztségviselőjeként, e tevékenységi körbe tartozó tevékenységén túl tényleges munkát végez.

 

FOGALOMMAGYARÁZAT

Harmadik országbeli állampolgár

Összevont engedély

Összevont kérelmezési eljárás

 

A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, három hónapnál nem régebbi arcfénykép, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése.

Amennyiben a külföldi foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt kíván létesíteni, a tartózkodási engedély kiadására és meghosszabbítására irányuló kérelem külön jogszabályban meghatározott, kiemelt foglalkoztató útján is előterjeszthető, ha ehhez az ügyfél írásban, egyoldalú nyilatkozattal hozzájárul, további feltétel, hogy a kérelmező még nem utazott be Magyarországra, vagy belföldi tartózkodása jogszerű. 

Amennyiben a kérelmet a foglalkoztató vagy a magyarországi fogadószervezet terjeszti elő, akkor erre elektronikus azonosítást követően elektronikus úton kerülhet sor. Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos  részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.

Felhívjuk figyelmét, hogy az elektronikus úton benyújtott kérelem akkor tekinthető a hatósághoz érkezettnek, ha az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került.

 

Kiemelt foglalkoztatónak minősül:

- a Kormánnyal érvényes stratégiai partnerségi megállapodással rendelkező foglalkoztató,

- az a foglalkoztató, amely a magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter közleményében meghatározott foglalkozásokban Magyarországgal szomszédos országból származó harmadik országbeli állampolgárt kíván Magyarországon foglalkoztatni,

-  az a foglalkoztató, amely a minősített kölcsönbeadói nyilvántartásban szereplő munkáltató,

- az a foglalkoztató, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházást valósít meg.

 

A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet - törvényben foglalt kivétellel - annál a konzuli tisztviselőnél vagy tartózkodási engedély iránti kérelem átvételére felhatalmazott egyéb helyen kell benyújtani, amely a kérelmező állandó vagy szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szerinti országban működik. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását a harmadik országbeli állampolgár a beutazást megelőzően - erre irányuló külön kérelem előterjesztése nélkül - tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmében kérheti.

A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles. Azokban az esetekben, amikor a foglalkoztató útján, vagy elektronikusan kerül előterjesztésre a tartózkodási engedély iránti kérelem, a fenti adatrögzítés és egyéb eljárási cselekmények lefolytatása céljából a hatóság felhívására az ügyfél a hatóság előtt köteles személyesen megjelenni.

Ha a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a konzuli tisztviselőt. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot - a regionális igazgatóság döntése alapján - a konzuli tisztviselő adja ki.

 

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a harmadik országbeli állampolgárt.

A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem főszabály szerinti helyen (magyar külképviseletek) történő előterjesztése mellett a magyar jog szabályozza a tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem belföldi előterjesztésének lehetőségét is. A Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény indokolja, vagy az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1806 rendelet II. mellékletében szereplő állam állampolgáraként, vagy ilyen harmadik országbeli állampolgárral együtt, családtagként tartózkodik jogszerűen Magyarország területén. Kivételesen méltányolható körülmény különösen a gyógykezeléssel, a családegyesítéssel vagy a keresőtevékenységgel összefüggő olyan tény, amely a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból következett be és akadályozza a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő helyen történő kérelmezést. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem kizárólag személyesen terjeszthető elő a szálláshely szerint illetékes elsőfokú hatóságnál.

 

Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen, jogszerűen Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton van lehetősége előterjeszteni. Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.

A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási jogosultság lejártát megelőzően 30 nappal  az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton szükséges benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg. A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt be kell csatolni.

Felhívjuk figyelmét, hogy az elektronikus úton benyújtott kérelem akkor tekinthető a hatósághoz érkezettnek, ha az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került. Továbbá szükséges a befogadásról szóló visszaigazolástól számított 15 napon belül megjelenni az illetékes regionális igazgatóság előtt a személyazonosság igazolása, biometrikus adatok és aláírás minta felvételezése, valamint az okiratok elismerése céljából.

 

A tartózkodási engedély meghosszabbítása a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén is kizárólag akkor engedélyezhető, amennyiben a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása a bármely száznyolcvan napon belül a kilencven napot meghaladta.

A munkavállalás célú tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet főszabály szerint az eljáró hatóság összevont kérelmezési eljárás keretében bírálja el.

Az összevont kérelmezési eljárásról szóló részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.

  1. A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 110 Euró, amelyet a külképviseleten elsősorban EUR-ban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni.
  2. A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló kérelem eljárási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 23.000 Forint. 
  3. Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmének igazgatási szolgáltatási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 24.000 Forint. 
  4. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztésének igazgatási szolgáltatási dí39.000 Forint.

 

Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján szükséges megfizetni. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztése esetén banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában, vagy elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján lehet az eljárás díját a kérelmezőnek leróni.

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről 

 

A kérelem ügyében indult eljárás ügyintézési határideje 21 nap, az eljáró hatóság a tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelem ügyében lefolytatott összevont eljárást a kérelem benyújtásától számított 70 napon belül fejezi be.  Ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatója kiemelt foglalkoztató, az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül hozza meg.

Az ügyfél részére a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen akkor veheti át, ha nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye.

 

Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, illetve a kérelmezés helye szerint illetékes külképviseleten. Abban az esetben, ha az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, vagy a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, illetve ha a fellebbezés elkésett, vagy nem a jogosulttól származik, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, illetve a kérelmezés helye szerinti külképviseleten. Abban az esetben, ha a fellebbezés elkésett, az nem a jogosulttól származik, valamint az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, illetve a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.  

A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja külképviseleti előterjesztés esetén  160 Euró, melyet elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. Belföldi előterjesztést követően indult eljárásokban hozott elsőfokú döntés esetén a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint, melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust - „Tartózkodási engedély jogorvoslat”.

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

 

FORMANYOMTATVÁNYOK

A kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 9. számú betétlap kitöltése és kinyomtatása szükséges!

Amennyiben a kérelmezővel együtt utazik útlevelében szereplő kiskorú gyermeke, úgy az „A” betétlap kitöltése is szükséges a kérelemhez.

 

Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:

-          Tartózkodási engedély iránti kérelem és 9. számú betétlap

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:

-          Tartózkodási engedély iránti kérelem és 9. számú betétlap

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK

TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

Amennyiben a külföldi foglalkoztatásra irányuló jogviszonya alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát kíván végezni, a tartózkodási cél különösen:

Foglalkoztatási jogviszony létesítésére irányuló előzetes megállapodással vagy a foglalkoztatási jogviszonyt igazoló okirattal és a képzettséget igazoló okirattal.

Azon jogi személyek tulajdonosát, vezető tisztségviselőjét, akik tényleges munkát is kívánnak végezni (a vezető tisztviselői, képviseletei tevékenységük mellett) és munkavállalás céljából terjesztik elő a tartózkodási engedély iránti kérelmüket, a fenti iratok mellett a jövedelemszerzés célú tartózkodási engedélyt kérelmezőknek előírt igazoló iratok csatolására is felhívhatja az eljáró hatóság.

 

MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A harmadik országbeli állampolgár a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja.

A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárásban a megélhetés különösen az alábbiakkal igazolható:

·        Magyarországon vagy külföldön vezetett bankszámláról kiállított pénzintézeti igazolással;

·        előző évi adóhatósági jövedelemigazolással

·        munkáltató által kiállított jövedelemigazolással;

·        külföldről folyósított rendszeres jövedelemről szóló munkáltatói és/vagy adóhatósági igazolással;

·        más hitelt érdemlő módon.

 

MAGYARORSZÁGI SZÁLLÁSHELY MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

Magyarországi szálláshelyként az ingatlan – nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, más lakhatásra alkalmas ingatlan (minimum 6 m2 lakóterület/fő) vagy jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő kereskedelmi vagy egyéb szálláshely fogadható el.

A magyarországi szálláshely megléte igazolható:

·        lakásbérleti jogviszonyt igazoló lakásbérleti szerződéssel;

·        szívességi lakáshasználatról szóló okirattal;

·        lefoglalt és kifizetett szálláshely meglétét igazoló okirattal;

·        kollégiumi elhelyezésről szóló igazolással;

·        a lakás tulajdonjogát igazoló okirattal, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal;

·        ingatlan adásvételi szerződéssel és az ingatlanszerzést engedélyező illetékes fővárosi, vagy megyei kormányhivatal határozatának másolatával;

·        egyéb okirattal.

 

TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.

 

A KIUTAZÁS FELTÉTELEIT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A kiutazás feltételei igazolhatók:

·        érvényes útlevéllel vagy a harmadik országbeli állampolgár általa megjelölt országba történő beutazáshoz vagy a kiindulási országba történő visszautazáshoz szükséges engedélyekkel,

·        és érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel vagy a külföldi jogszerű használatában lévő közlekedési eszközzel.

A harmadik országbeli állampolgár a kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.

A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak a fentieken túl igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult. A szülői hozzájárulást teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt, magyar vagy angol nyelvű fordítással ellátott nyilatkozattal lehet igazolni.

A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményeket is foganatosíthat! A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele. A kérelmező vagy annak képviselője a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez. Amennyiben a kérelem elektronikus úton került benyújtásra a hiánypótlási felhívás és annak teljesítése is elektronikus úton történik.

 

 

ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

A munkavállalás célú tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb a szakhatósági állásfoglalásban szereplő időtartamig terjedhet, amely alkalmanként legfeljebb az új eljárásban adott szakhatósági állásfoglalásban szereplő időpontig meghosszabbítható.

Figyelemmel kell lenni azonban az úti okmány érvényességére, az engedélyezett tartózkodás időtartamát ugyanis úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább három hónapig érvényes legyen.

 

KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

- A schengeni tagállamok területén az érvényes tartózkodási engedély birtokában száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamú vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosult.

- A harmadik országbeli állampolgár a szálláshely bejelentésének tényét a szálláshely igazolással igazolja. A szálláshely bejelentésről kapott igazolást a harmadik országbeli állampolgárnak magánál kell tartania és azt meg kell őriznie. A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton.

- Ha a tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:

·        a gyermek törvényben meghatározott természetes személyazonosító adatai;

·        a gyermek úti okmányának azonosító adatai;

·        a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.

- A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságánál, rendőrkapitányságon, vagy külföldi tartózkodás esetén az illetékes magyar külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.

Utoljára frissítve:

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK